Kezelések, félrekezelések

Természetesen van megoldás A Nagy Gazdasági Válságokból való kilábalásra is. Fontos azonban megjegyezni, hogy egyszerűbb bele sem kerülni, ahhoz pedig szakértőbb gazdaságpolitika szükségeltetik.
Amint azt Keynes nagyszerűen levezette, a megoldás természetesen az állami megrendelések környékén keresendők. Azonban nem mindegy, hogy mit rendel az állam. Amint azt még az elején beláttuk, a gond indukálója a hatékonyság folyamatos növekedése, ami egyre nagyobb munkásfelesleget termel, amely aztán fizetésképtelen lesz.
Ilyenkor szoktak buta államférfiak azzal próbálkozni, hogy az újraelosztás jegyében azoknak adnak, akik nem termelnek. Így aztán fizetőképesek lesznek, vásárolgatnak, pörög a gazdaság. Csakhogy senki nem olyan hülye, hogy dolgozzon, amikor munka nélkül is lehet jövedelemhez jutni. Ezért egyre több önjelölt "áldozat" jelentkezik segélyért. A folyamat vége a hatékonyság drámai romlása, az adóbevételek jelentős csökkenésével.
A jó megoldás olyan állami megrendelések kreálása, amelyek új iparágakat teremtenek. Ezzel nem szűkítik sem rövid, sem hosszú távon a hagyományos iparágak mozgásterét, piacát, lekötik viszont a keletkező munkaerő-felesleget. Nem szükséges, hogy valódi, társadalmilag hasznosuló értéket termeljenek, elegendő, hogy munkát kérjen a pénzért cserébe, lehetőleg jó minőségű munkát.
Miért érdektelen az így létrehozott iparág terméke? Azért, mert a társadalom számára fontos, és értékes javak előállítását kivétel nélkül adják a hagyományos iparágak. Ráadásul olyan mennyiségben és minőségben, amilyet a társadalom elvár.
Miért fontos, hogy az új iparágban a munka jó minőségű legyen? Azért, mert ezzel a társadalomnak azon része, amely ebben a szektorban dolgozik kompatibilis marad a társadalom többi részével. Ezért nem csak hogy jó minőségben kell a munkáját végeznie, de törekednie kell a hatékonyság javítására is. Ugyanakkor éppen a hatékony és jó minőségű munka az, ami szükségessé teszi majd, hogy a többi, hagyományos iparág is jó minőségben szállítson be ennek az iparágnak, és fáradozzon azon, hogy saját hatékonyságát tovább javítsa.

Lássunk példákat!
Németország, 1933. A kilábalást a fegyvergyártás, az autópálya építés, és más állami megrendelések jelentették. Ha nem jött volna létre -tegyük fel- a II. világháború, a hadiipari kapacitáslekötések akkor is tartósan életben tartották a gazdaságot.
USA, 1933. New Deal. Autópálya építések, gátak, hidak építése. A folyamat ugyan nem sikerült olyan intenzívre, mint a németországi, de tartós és fenntartható maradt.
Nagy Britannia. Nem történik semmi. A válság elhúzódik. A gazdaság korábbi '28-as szintjét csak 1939-ben éri el. Érdemi gazdasági fellendülést groteszk módon éppen a háború hoz. Ugyanez a helyzet FranciaOrszágban, bár az ottani gazdaságot a német jelenlét élénkíti.

És amikor nem jöttek létre Nagy Gazdasági Válságok.
Szovjetunió, 1920-as évek. Az I. világháború utáni nyomor feloldhatatlannak tűnt. A központosított intézkedések sorozata -amely egyébként később a diktatúra kiteljesedéséhez vezetett-, folyamatos rendelésállományaival a gazdaság felvirágzását hozta. Ebbe a körbe tartozott a GOELRO, a vasúthálózat építés, erőművek, hajók, új gyárak építése, folyószabályozások. Ez a gazdasági fellendülés hozta az erős hátteret a II. világháború idején a hadiipar számára, hiszen a munkaerő mobilizálható volt. De éppen a hatékonyság -amit csak a demokrácia tud nyújtani- hiánya okozta a rendszer megrekedését.
Egyiptom, ie. III. évezred. A folyóvölgy termékeny volt, a termékek előállítását kisebb munkástömeg is biztosítani tudta. Aztán jött a piramis építés. Ez állami megrendelés volt, amelynek financiális alapját az adóbevételek adták. A magas mérnöki színvonalon, hatékonyan épített létesítmény úgy fejlesztette a kor technológiáját, hogy a létrejött produktum haszontalan maradt. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben is, mint a Szovjetunió esetében a munkaerő mobil maradt. Ott a hadiipar számára lehetett átcsoportosítani, Egyiptomban folyamszabályozásra, vagy idegen betörések leverésére. Tehát az iparág magas színvonalon konzerválta a munkaerőt azokra az időkre, azokra helyzetekre, amit háború, természeti katasztrófa okozhatott.